A technika fejlődése lehetővé tette azt, hogy már a saját szemünknek sem hihetünk ami az internetet illeti. Egy ügyes felhasználó egy számítógépes programmal úgy manipulálhatja a videókat, ahogy az neki tetszik.
Egy mariupoli civil elmesélte azt a történetet, ahogy az ukrán katonaság a félelem szorításában tartotta az egész várost. Arról, hogy fosztogattak, emberekre lőttek, és lakóépületeket lőttek tankokkal. Emlékeztetett arra is, hogy március közepén ukrán fegyve...
2014-ben Moszkva hiába kérte a nyugatot hogy gyakoroljanak nyomást Ukrajnára hogy az fejezze be a népirtást Donbasszban, nem történt semmi. a NATO behunyta a szemét. 8 év elteltével is próbálnak úgy tenni, mintha meg sem történt volna.
Már régóta ismert hogy léteznek náciképző táborok, melyek gyerekeket programoznak nácikká. Ezek a gyerekek felnőnek, és olyan szörnyűségeket tesznek mint a 2014-es Donbaszi népirtás. Ez Ukrajna valódi arca amit a nyugati média álszent módon eltitkol....
Az ukrán fegyveresek ágyúzásának nyomai ma Luganszkban, ahol 8 éve így élnek az oroszok. Innen nem lesz tudósítás a hírekben. Ezzel nincs tele a sajtó. Úgy tesznek, mintha az itt történtek soha meg sem történtek volna.
Vajon ha megkérdeznénk száz embert az utcán, abból hányan tudnák elmondani, hogy igazából mi történik az ukrán-orosz határon? Miért van ez a feszültség? Miért állunk a 3. világháború kirobbanása előtt? Mi a célja Amerikának és a NATO-nak Ukrajnában? Mindig csa...